- A sérült emberek túlélésük érdekében különféle álarcot viselnek. Ezek valamikor jó szolgálatot tettek, de ideje levenni őket, ha valóban szabadon akarunk élni - kezdte Sarah a kiscsoportos beszélgetést. Az én álarcom a "jókislány" volt, amíg fel nem ismertem. Igyekeztem mindig minden körülmények között megfelelni az emberek elvárásainak, és próbáltam láthatatlan lenni. A szüleim sokat veszekedtek, és én már nagyon korán megtanultam, hogy velem nem lehet gondjuk, mert akkor mindketten rajtam töltik ki a haragjukat. Ezért jó tanuló, szorgalmas,csendes gyerek voltam, és sokat segítettem Anyukámnak a házi munkában . Aztán Isten szembesített vele, hogy ideje azzá válnom, akivé Ő tervezett. Először is fel kellett vállalnom a konfliktusokat, és elő kellett bújnom a rejtekhelyemről.
- Ki ismerte még fel a saját jelmezét?
Szeretnétek megtudni, hogy milyen álarcokat viselnek az emberek? Clara is felismerte a sajátját. Elolvashatjátok a kapcsolatainkról szóló fejezetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése