Clara számára ez az utolsó év annyi tapasztalatot hozott, mint az előző 50 együttvéve.
Amikor hallgatta az irgalmas samaritánus történetét, rögtön tudta, hogy ő itt a sebesült, aki képtelen magán segíteni, de elhatározta, hogy mindent megtesz a gyógyulásáért, ami rajta múlik.
Az utazás első állomásán mégis majdnem feladta. A szokásos "mutatkozzunk be, és mondjuk el amit fontosnak tartunk magunkról" körben Sarah szó szerint bele fojtotta a szót. Igazából nem is rá haragudott, hanem szokás szerint Istenre. Nem is szólt hozzá aznap egyetlen témához sem. Liz, Sarah csoportvezető társa észre is vette, hogy visszavonult, de Clara nem mondta el, hogy mi bántja. Hozzá szokott már, hogy ő nem fontos.
- Uram, miért hoztál ide, ha még Te sem vagy rám kíváncsi? Bezzeg Marie 20 percig locsoghatott a semmiről!
Rendben, adok "ezeknek" még egy esélyt, és Neked is egy utolsót Istenem!
A történéseket a sérüléseinken keresztül értékeljük, és ez sokszor vezet tévútra minket. Clara is rájön erre, és mégis folytatja az utazást a Megsebzett Gyógyítóval, ami még sok viszontagsággal jár, de egyre tisztábban látja saját magát és kezdi megérteni, hogy miért alakult szinte forgatókönyv szerint az élete. Rájön arra is, hogy ezt a forgatókönyvet először a szülei, aztán más tekintély személyek írták a számára, és felismeri a sémákat, amik mentén alakult a sorsa.
Van egyáltalán valaki, aki át tudja írni ezt a forgatókönyvet?
A könyv végén megtudjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése