Clara az értéktelenség érzésével nőtt fel. Gyakran gondolt rá, ha eltűnne, nem is keresné senki.
Persze ez nyilván csak az ő gyermeki fejében volt így, de nem talált olyan közösséget, ahol érezte, hogy elfogadják.
Otthon mindig elégedetlenek voltak vele. Az iskolában sem nagyon barátkozott, mert a gyerekek olyanok, mint a vadak. Megérzik a vér szagát, és támadnak. Clarának pedig nem volt védelmezője. Egy-egy tanár próbált neki segíteni, és ezért nagyon hálás volt. Rajtuk kívül pedig az iskola orvosa. Ő látta Clara sérüléseit, tudta, hogy otthon brutálisan verik, de nem sokat tehetett abban az időben. Ez a család belső ügye volt, hogy milyen elvek szerint nevelik a gyereküket.
Clara járt templomba is, de itt sem hallott mást, csak azt, hogy minden ember gonosz.
Később a munkahelyén a félelem és a besúgó rendszer uralkodott.
De itt ezen az utazáson valami olyat kapott, amire mindenki vágyik alanyi jogon. Meghallgatták, megértették és elfogadták egymást az útitársak. Végre kezdte elhinni, hogy értékes, és nem a teljesítménye alapján bánik vele Isten, hanem a helyzete szerint. Az ő pozíciója már nem lesz sem több sem kevesebb, bármit tesz, hiszen ő a Királyok Királyának Szeretett Lánya. A világ legédesebb szavai voltak ezek egy megsebzett szív számára.
Ja, hogy ezt már ezerszer hallotta előtte? Igen, a fejében ott volt gondolat formájában, de az eddigi közösségek mindent elkövettek, hogy ez csak egy gondolat maradjon, ezen az utazáson viszont úgy éltek, mint az őskeresztények: mindenük közös volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése